Ezek vagyunk mi.. /TaeKook/

Taehyung szemszög: 

 

~Visszaemlékezés~

A debütálásunk napja volt a legjobb és a legrosszabb napom az életemben. Valóra vált az álmom és rajtam kívül még 6 idiótának. Khm.. Bocsánat! Hat csodálatos embernek. Idióta csak én vagyok, de azt hagyjuk későbbre, hogy miért. A koncerten mindannyian könnyes szemekkel álltunk a színpadon, még fel sem fogtuk, hogy az összegyűlt emberek, akik előttünk állnak hatalmas tömegben, azok a rajongóink. Leaderünk köszönetet mondott minden megjelenőnek, illetve az ügynökségnek is, amiért eljuttatott minket idáig, valóra váltotta az álmainkat. Mindannyiunk álmát. Adrenalinnal telve ugrándoztunk le a színpadról. Az öltözőben összeölelkeztünk és végleg kiadtunk mindent magunkból. A menedzserünk megdicsért minket és hozott nekünk vacsorát, majd biztonságban eljuttatott minket a kocsihoz és elköszönt. A kocsiban már érezhető volt rajtunk a fáradtság. Legelöl ült Namjoon, aki a sofőrünkkel társalgott. Mögöttük ült Jin és Hoseok, majd leghátul pedig Jungkook, Jimin és én. A fejemet a hideg üvegnek támasztottam és úgy hallgattam a többiek beszélgetését és persze a csámcsogásukat. A kocsiban már nem tudtak úrrá lenni az éhségükön így neki estek azonnal a szatyor tartalmának.

-Hé! Kóstold meg!-tolt az arcomba egy adag kaját Jungkook.-Baromi jó ez a hús! Egyél! Amúgy sem ettél még.-jegyezte meg miközben szemével végigmért.

-Most nem vagyok éhes.-mondtam fáradtan és visszahajtottam a fejem az üvegre. Már majdnem elaludtam, amikor Jungkook ismét a képembe tolta azt a nyamvadt tálat.

-Tae egyél már! Rosszul leszel.

-Az az én bajom.

-Tae! Ne szarakodj! Egyél!-szólt rám Namjoon is. Mérgesen ránéztem mind a két jómadárra, majd morcosan magamhoz húztam a tálat. Annyira mennyei volt a kaja, hogy azonnal befaltam és amikor Jungkook nem figyelt akkor lopkodtam az ő kajájából is.

-Taehyung! Mi a fészkes fenét csinálsz?-csapott a kezemre nevetve.

-Bocsi, de éhes vagyok.-rántottam ártatlanul egyet a vállamon, majd egy falatot, amit éppen a szájához akart emelni, ismét elloptam és önelégülten mosolyogtam.

-Éhenkórász.-jegyezte meg magának és elém tolta a saját tálját.

-Nekem adod?-motyogtam teli szájjal és kerek szemekkel vizslattam a maknae-t.

-Ha nem adom oda akkor is megeszed, szóval igazán mindegy, hogy nálam van-e a tál.

-Isten vagy!-néztem rá hálásan.

-Viszont van egy feltételem!

-Mi lenne az?

-Etess! Hisz én még éhes vagyok!-röhögött. Azonnal a kezébe nyomtam a tálját és ismét az üvegnek 

döntöttem a fejemet. Még hogy etessem. Hülyének néz?

Amint megérkeztünk a dormhoz kivágtam az autó ajtaját és besiettem a lakásba. Körülnéztem, majd ledobtam a cipőmet. Még mindig furcsa volt, hogy ezt a helyet kell az otthonomnak neveznem, hogy már nem a szüleimmel vagyok mindennap. Körbejártam a ház összes zugát, majd bementem a szobámba, amit már nem egyedül uraltam. Ez is meghatott. Otthon mindig is egyedül uraltam a szobámat, most pedig osztoznom kellett rajta Hoseokkal. Előkotortam a pizsamámat, amit reggel hanyagul ledobtam az ágyamra, majd bezárkóztam a fürdőbe. Hosszasan áztattam magam a forró vízben. Ilyenkor mindig becsuktam a szemem és azt képzeltem el magamban, hogy otthon vagyok. Ez mindig segített a nehezebb napokon, mint amilyen a mai is volt. Nem mehettem oda a szüleimhez, hogy elmondjam nekik, hogy sikerült és ami a legrosszabb, hogy nem láttam őket sehol. A többiek megosztották egymás között a kocsiban, hogy kit láttak, és hogy éppen írtak nekik, hogy ügyesek voltak, de azzal senki sem foglalkozott, hogy vajon én mit érezhetek.

-Tae haladj. Más is szeretne fürödni.-dörömbölt az ajtón Yoongi.

-Haladok.-mondtam szomorúan és kikászálódtam a kádból. Megtörölköztem és magamra vettem a boxeremet és a kedvenc pólómat.-Bocs!

-Á! Köszönöm Tae!-szó nélkül elmentem Yoongi mellett és bebotorkáltam a szobánkba. Fáradtan huppantam le az ágyamra és elővettem a telefonomat, hogy megnézzem írt-e valaki. Semmi. A telefonomat a szoba legtávolabbi pontjára hajítottam és hangos sírásba kezdtem.

-Ezt nem hiszem el! Nem jelentek semmit számukra?-motyogtam hangosan.

-Tae!-simított a vállamra Jungkook.-Minden rendben?-könnyes szemekkel néztem rá, hogy most ezt komolyan megkérdezte, de túlságosan is komolyan gondolta.

-Semmi sincs rendben.

-Nekem elmondhatod!

-Tudom.-hajtottam le a fejemet. Már hónapok óta éltünk együtt a fiúkkal és én Jungkookkal tudtam kialakítani a legközelebbi kapcsolatomat.-Nem cserélsz helyet Hoseokkal?

-Megbeszélem vele.-pattant fel, de én megragadtam a csuklóját.

-Örökre! Kérlek!-Ő bólintott, majd elhagyta a szobát.

Sosem éreztem magam felhőtlenül Hoseokkal. Mindig szükségem volt valakire, akinek elmondhatom a bánatomat, de Hoseok hiába volt megbízható és jó barát, nem Jungkook volt. Kookie a legjobb barátom volt már-már a testvérem, csak vele tudtam bizalmasan elbeszélgetni a problémáimról és ez fordítva is igaz volt. A többiek mindig idegeskedtek miattunk, hogy miért nem tudjuk végre lelőni magunkat és elvonulni a saját szobánkba, de hát mit tehettünk volna. Mi alkottuk a maknae line-t és nekünk hiányzott a legjobban a család és a szeretet. Jimin is a maknae line tagja volt, de ő nem hiányolta annyit a szüleit, mint mi Kookkal.

-Megbeszéltem Hyung, mindjárt átpakol a helyemre Hoseok.

-Nem volt belőle baj?

-Nem. Igaz nem tetszett neki, hogy pont most jutott ez eszünkbe, de azt mondta, hogy így legalább addig szórakoztatjuk egymást amíg akarjuk és közben nem zavarunk senkit.-mosolyodott el.-Szóval mi a baj?-arca egy pillanat alatt aggodalmaskodóra váltott. Tagadni sem tudta volna, hogy mennyire. Láttam a szemében.

-A szüleim.

-Még mindig nem jelentkeztek?-válaszként csak megráztam a fejem.

-Ó! Tae!-azonnal magához szorított én pedig ismét elkezdtem sírni.

~Visszaemlékezés vége~

Szóval így kerültünk egyszobába Jungkookkal és azóta is egyszobában éljük le életünket. Kookkal mára már elválaszthatatlanok lettünk és ez főleg az én hibám. Túlságosan ragaszkodom hozzá és beleszerettem.

Egészen eddig én is azt hittem, hogy velem nem történhet meg hogy homár legyen belőlem, de megtörtént. Egy idő után mindig késztetést éreztem rá, hogy Jungkookhoz érjek. Imádtam vele tölteni minden időmet. Gyönyörködtem benne, amikor énekelt, táncolt, vagy csak egyszerűen ott állt büszkén a színpadon, de ő ezt sosem vette észre. Mi is lett volna, hogyha ez kiderül? A srácok elítéltek volna biztos vagyok benne és a Jungkookkal való barátságomnak is annyi lett volna. Szóval magamban tartottam és titokban mindig Kookot figyeltem.

-TaeTae!-jött be a nevemet duruzsolva. Majd meg őrültem amikor így szólított.

-Igen?

-Hoztam neked valamit.-folytatta.

-Na és mit?

-Azt nem mondom meg! Találd ki!-nevetett fel.

-Csak nem magadat?-néztem rá ragyogó szemekkel.

-De perverz vagy!-hitetlenkedett.-Ne legyél már ennyire buzis!

-Oké. Mit hoztál?-váltottam komor hangnemre.

-Semmiség.-tette le mellém a kis borítékot, majd leült az ágyára és a telefonjával játszott. Épp a kezembe vettem a kis borítékot, de Jungkook már rám is szólt.

-Teszed azt le!

-De most miért? Nekem hoztad nem?

-De igen. Majd megnézed, ha nem leszek itt.

-Jungkookiee.-próbáltam hízelegni neki.

-Nem. Inkább gyere és játszunk.-veregette meg maga mellett az üres helyet. Ránéztem a kis borítékra, majd feltápászkodtam és odabattyogtam Kookhoz.

-Gyere TaeTae!-levetődtem mellé és unottan figyeltem, hogy mit csinál.-Most mi a baj?

-Semmi.

-Tudom, hogy baj van Tae, előlem nem tudod eltitkolni.

-Semmi bajom Jungkook!-válaszoltam hevesebben.

-Sosem hívsz Jungkooknak.-arca komor volt és szemeiben megcsillant a szomorúság, a bántottság.

-Ember ez a neved!

Otthagytam. Kimentem a nappaliba és levágódtam a kanapéra.

Jungkook szemszög

Tae annyira furcsa volt egésznap. Megint nem keresték volna a szülei? Vagy lehet az a baja, hogy senki sem köszöntötte fel? Az sem lehet, hiszen én is hoztam neki ajándékot és azt sem tudta, hogy miért adom oda. Nem értettem. Ahogy kirongyolt V az ajtón letettem a telefonomat és azon kezdtem el gondolkozni, hogy vajon mi a fene lehet a baja. Majd egy idő után egyszer csak leesett. Azt mondtam neki, hogy ne legyen ennyire buzis. Szegény! Lebuziztam, pedig mennyire jól esett, amikor kacérkodott velem, amikor azt hitte, hogy nem tudom, hogy néz pedig tudtam én nagyon jól. Persze sosem gondoltam, hogy azért lenne ez mert meleg, egyszerűen jól esett, hogy büszke rám, mint legjobb barátjára.

Istenem Tae! Kimentem a szobából és egyenesen a nappaliba vittek lábaim. Meg is van.

-Sajnálom tesó!-vakargattam a tarkómat.

-Mit sajnálsz?

-Hogy arra utaltam, hogy buzi vagy. Nem gondoltam át.

-Kösz! Visszamehetsz nyugodtan játszani azon a szaron.

-Van még valami más baj is? Igaz?

-Semmi bajom!

-Látom Tae.

-Jungkook! Az isten szerelmére hagyj már békén legalább egy kicsit!-pattant fel és torka szakadtából ordított velem.

-De Tae…-szemeim szomorúságtól csillogtak, nehezen tartottam magam.

-Kook..-hangja a szó végére elveszett a helyiségben.

-Hagyj! Megértettem.-szemeim könnyekkel teltek meg, de nem akartam, hogy megtörtnek látszak, így menekültem.

-Jungkookie, állj meg!-hallottam a már magam mögött hagyott Taehyung hangját. Besiettem a szobánkba, feltéptem az egyszerű borítékot, előkotortam egy tollat és ráírtam a kép hátuljára azt, amit hiába akartam nem írtam rá, nehogy V félreértse, de már mindegy. Ezután Yoongiék szobájába mentem és észrevétlenül loptam Yoongitól egy szál cigarettát. Kisiettem a bejárathoz, felkaptam a kabátom és a cipőm, majd amint a lábam az utcán volt, meggyújtottam a cigarettát és mélyen beszívtam a füstjét. Utáltam cigarettázni, tudtam, hogy minden egyes szállal rosszabb az egészségügyi állapotom és hogy ha ezt így folytatom, akkor kidobom a kukába a tüdömet, de nem tudtam letenni. Annyira jól esett, szinte felszabadított. Minden egyes szippantást kiélveztem. A városban kóricáltam telefon, pénz és egyéb dolgok nélkül, hogy senki ne találjon meg, hogy senki se kereshessen.

Taehyung szemszöge

Hiába szóltam utána, hogy álljon meg, nem tette. Mekkora idióta vagyok? Mi lesz a következő? Mit fogok csinálni, hogy egy lépéssel előrébb legyek az életem tönkretételével?

Bevánszorogtam a szobánkba abban reménykedve, hogy Kook ott lesz, de a szobánkban senki más nem volt csak én. Megálltam Kookie ágya előtt és felidéztem magamban a nem rég megélt perceket, amikor még azt akarta, hogy mellé telepedjek és együtt szórakozzunk. Aztán rá néztem az ágyamra és megláttam a borítékot. Mi lehet benne? Odasiettem és letérdeltem az ágyam mellé, majd remegő kezeim között tartottam a borítékot, azon vacillálva, hogy kinyithatom-e már. Megfordítottam és felakartam tépni a ragasztást, de már fel volt tépve. Ahogy kihúztam belőle a képet és kiesett belőle egy gyűrű. Sírni kezdtem.

Egy olyan kép volt, amit a fiúk csináltak. Fogalmam sincs, hogy honnan szedte Jungkook, de azon a képen éppen engem nyúzott.

Jó alaposan megnéztem magamnak a képet, majd megfordítottam és letettem az ágyra. Akkor vettem észre, hogy Jungkook a hátuljára írt valamit. Ismét az ujjaim között szorongattam a képet.

"Taehyungie

Köszönöm neked, hogy mindig itt vagy mellettem. Remélem egyszer én is megtudom neked adni mindazt, amit tőled kaptam.

(A gyűrű egyik fele nálam van. A képet pedig azért kaptad, hogy sose felejts el!)

Boldog szülinapot TaeTae!"

Miután elolvastam a sorokat, kezembe vettem a gyűrűt, megforgattam ujjaim között, majd felhúztam az ujjamra. Letöröltem a könnyeimet. A képet és a borítékot az asztalomra tettem. Futólépésben az ajtóhoz mentem, ahol felkaptam a cipőmet és a kabátomat. Közben megállapítottam azt is, hogy Jungkook cuccai is hiányoztak. Kiléptem az ajtón és magam után húztam a kilincset nem törődve azzal, hogy mekkora zajt csapok. Elindultam a legközelebbi bolthoz. Egy aprócska boltba mentem, ahol szinte mindent lehetett kapni. Az egyik sornál megálltam és a kapott kép méretéhez megfelelő képkeretet kerestem. Miután megtaláltam a megfelelő képkeretet a pénztárhoz siettem.

-Jó napot! Ezt szeretném.-helyeztem az idős hölgy elé a képkeretet.

-Szia Taehyung! Rég láttalak! Hogy vagy?-kérdezte miközben beütötte a gépbe a keret árát.

-Köszönöm jobban, mint pár perce.-a gyűrűre pillantottam.

-Oh! Csak nem el jegyeztél valakit?-csillant fel a hölgy szeme.

-Á! Semmi ilyesmi! Egyik barátomtól kaptam.-mosolyogtam.

-Csak nem a kis Jungkooktól?

-Eltalálta, de most már megyek. Van még egy két dolgom. Viszlát!

-Csak ügyesen azzal a fiúval! Szia!

Az idős hölggyel már nagyon jól ismertük egymást. A fiúkkal mindig hozzá jártunk vásárolni, ha szükségünk volt valamire. Aranyos hölgy volt, mindig érdekelte, hogy mi van velünk. Egyszer-kétszer még a koncertünkön is észrevettem, amint mosolyogva figyelt minket, mintha a fiai lennénk. Boldog volt, amikor velünk találkozott és mindent kiszúrt. Előle nem tudtuk rejtegetni az érzéseinket.

Visszafelé sétáltam a dormhoz, de még nem volt kedvem visszamenni, így elmentem egy dohányboltba és vettem magamnak egy doboz cigit, majd a parkba vittek lábaim. Elővettem egy szálat és rágyújtottam. Ismét Jungkook jutott eszembe. Nagyon sokszor vettünk titokban egy doboz cigarettát, amit beosztottunk egymás között. Ha valamelyikünknek baja volt, akkor mindig elbújtunk a hyungok elől és rágyújtottunk. Most viszont ezt a dobozt csakis kizárólag magamnak vettem és nem kívánom megosztani senkivel. Legalább 3 szálat elszívtam mire úgy döntöttem, hogy hazamegyek.

Elakartam sunnyogni a többiek elől, de hát ugye, akinek nincs szerencséje, annak nem is lesz.

-Merre voltál?-kíváncsiskodott Jin.

-Jártam egyet a parkban, meg vettem képkeretet.

-Érdekes, hogy Jungkookkal egyszerre léptetek le. Nem együtt voltatok?-gyanakodott és próbált meggyőzni arról, hogy én már pedig Jungkookkal voltam.

-Jin, Kooknak a közelében sem voltam a mai nap, ha nem hiszel nekem akkor pedig nyugodtan elmehetsz a kisboltba és megkérdezheted a nénit, hogy voltam-e ott. Biztos lehetsz benne, hogy igent fog mondani.

-Jól van Tae. Hiszek neked.-fordult vissza a TV-hez.

Már kezdtem azt hinni, hogy megúsztam, de még korántsem volt vége.

-V?-állt meg előttem Yoongi.-Hát te?

-Mint már Jinnek is mondtam, jártam egyet.

-Cigarettával a kezedben?

-Mi? Nem! Tudod, hogy nem cigizek.

-Ne hazudj Taehyung!

-Nem hazudok.-kezdtem kétségbe esni. Yoongival is nagyon jó volt a kapcsolatom. Ő volt a második ember a bandában, akihez közel álltam.

-Bűzlesz! Takarodjál és addig ki se gyere a rohadt fürdőből, amíg szagtalan nem vagy!-rivallt rám.

Bementem a szobánkba, elhelyeztem a képet a képkeretben és visszatettem az asztalra, majd ezután elmentem megfürödni, mert hát tény és való tényleg nagyon büdös voltam. Alig lehettem bent a fürdőben, amikor meghallottam Namjoon hangját.

-Tae! Igazán haladhatnál, dolgunk van.

-Dolgunk?

-Igen, dolgunk úgyhogy emeld fel azt a szottyadt seggedet a kádból és húzzál felöltözni!

-Már kurvára elegem van, hogy így dirigáltok nekem! A maknae hol van? Neki miért nem parancsolgattok?-Felrántottam az ajtót és egyenesen Namjoon arcába köptem a szavakat.

-Kussolj és haladj!

-Ki vagy te, hogy így beszélj velem? Talán az apám?

-A leader vagyok és ez pont elég!

-Hát kurvára nem elég! Érted? Kurvára nem az!

Az autóban ültem apróra összehúzva magam és a felszakadt szemöldökömet jegeltem. Namjoon olyan erővel ütött meg, hogy a szemöldökömből már az érintés pillanatában kiserkent a vér. Az első ütés után jött a másik, aztán bedurrant az agyam és bevertem én is egyet Rapmonnak, majd a következőt már Yoongitól kaptam. A törpe jobb erőben volt, mint Namjoon ám az ő ütésében még mindig ott volt az óvatosság. Most pedig Jungkookot kerestük. A maknae amióta veszekedtünk nem került elő. Mindenki aggódott érte, de legfőképpen én aggódtam. Egy sötét utcán haladtunk a kocsival nagy sebességgel, amikor megláttam Őt. A többiek nem vették észre. Ő álcázta magát a legjobban, ha akarta még előlünk is tökéletesen elbújtatta magát. Kivágtam az ajtót és kiugrottam az autóból. Hatalmasat csattantam a hideg aszfalton. Nem bírtam felkelni. Az autó fék csikorgását hallgattam. Elég nagy sebességgel közlekedtünk így az autó jóval mögöttem állt meg.

Jungkook szemszöge:

Egésznap az utcákon kóboroltam. V-nek kellett volna a bulit szerveznünk, ehelyett én leléptem és a saját sérelmeimmel foglalkoztam. Már régen beesteledett és arra jutottam, hogy bár képtelenségnek tartottam, azt akartam, hogy Tae óvó karjai öleljenek, hogy kisírhassam bánatomat, hogy egy hosszú nap után mellkasába fúrhassam a fejem és kikapcsolhassak. A gondolataimat egy hatalmas ricsaj zavarta meg. A hang irányába kaptam a fejem és akkor megláttam a furgonunkat és Taehyungot. Szívem azonnal vadul kezdett kalapálni. Tudtam, még ha nem is láttam, akkor is tudtam, hogy kiugrott a kocsiból. A szemeimbe könnyek gyűltek és ahogy csak tudtam rohanni kezdtem. Én voltam az első, aki Taehyunghoz ért.

-Tae?-szólongattam. Nem mozdult és nem reagált semmire.-Ugye ez csak egy tréfa?-kérdeztem tőle, de semmi.

-Az isten bassza meg!-káromkodott Namjoon.

-TAEHYUNG!-ordítottam ahogy csak tudtam.

-Héhéhé! Nyugodj meg!-ragadta meg a kezem Jimin, de én leráztam magamról és folytattam az ordibálást.

-Él!-jelentette ki hatalmas megkönnyebbüléssel Jin.-Nyitva van a szeme és motyog.-kezdett el nevetni. amivel engem egyre jobban felhúzott.

-Miért nevetsz? Annyira vicces, hogy kiugrott a kocsiból?-szemeimmel szikrákat szórtam felé.

-Amit kapott a dormban az nem volt semmi. Nem hittem volna, hogy azután még ilyet mer tenni.-nevetett tovább.

-Mit kapott a dormban?

-Áh csak egy-két pofont.-legyintett Jin. Szemeim azonnal Yoongira és Namjoonra rebbentek. Gyors és hatalmas léptekkel indultam el az említettek felé.

-Jungkook, nyugodj le! Megérdemelte, nem lehetett hatni rá.-próbált mentegetőzni, de már elkerülhetetlen volt az, amit tenni készültem. Amint megérkeztem a célom elé, könyökömet hátra húztam és ökölbe szorítottam a kezem, majd ütöttem is. Namjoont egyenesen hasba vágtam, majd miután összerogyott az ütés hatására, szép lassan Yoongihoz mentem. Megismételtem a mozdulatot és neki is bevertem egyet.

-Ha még egyszer bántani meritek, nem ússzátok meg ennyivel!-fenyegetőztem és visszatértem Taehez. Az események hamar leperegtek. Valójában V sokkot kapott és azért nem tudott felkelni, de egy-két kedves szó és egy kis törődés meghozta a hatását.

-Nézd!-mutattam a gyűrűsujjamat, amin az ajándékba adott gyűrű párja volt. Tudtam, hogy kinyitotta a borítékot így bátorkodtam előhozakodni ezzel. Válaszul csak felemelte a kezét, mire kerek szemekkel pillantottam a gyűrű párjára. Ő csak mosolyogva figyelte a gyűrűt és a fejét fáradtan a vállamra hajtotta.

-Pihenj csak!-mondtam és megborzoltam selymes haját.

Otthon mindenki rendbe szedte magát majd elindultunk a party helyszínére. Taehyung nem tudta, hogy hova megyünk és ez így volt jól. Beszerveztem a szüleit is, hogy legalább most látogassák meg a fiúkat. Bár most a történtek után lehet, hogy jobb lett volna, ha nem hívom el őket.

Tae-t elküldtük italokért, persze csak azért, hogy legyen időnk az utolsó simításokra. Felszaladtunk az emeletre összekapartuk a táblákat. Mindenki készített egyet Tae-nek. A többiekén többnyire egy ”Boldog születésnapot!”-tal kifújt a dolog, de az enyém egy nagyon menő tábla volt. Közös képek voltak rajta, illetve vicces beszélgetés foszlányok, plusz még rá volt rajzolva két egymásba fonódó kéz, amiknek gyűrűsujjain azok a gyűrűk voltak, amit én adtam neki ajándékba. Yoongi hyung figyelte, hogy mikor jön Taehung, amint megpillantotta jelzett nekünk. Lekapcsolta a villanyt odaszaladt hozzánk és elhelyezkedtünk, mögöttünk pedig a szülei álltak.

-MEGLEPETÉS!-kiáltottuk egyszerre, mire Tae annyira meghatódott, hogy elsírta magát. A többiek gyors odaadták az ajándékaikat, míg én ott álltam az én ajándékommal, a szüleivel. Mindenkinek megköszönte, de rám egy pillanatra sem nézett, gondoltam, azért, mert már tőlem megkapta az ajándékát, így hát kénytelen voltam megszólítani.

-Még egy ajándékod hátra van.-mondtam, amikor a srácok visszarendeződtek a szülei és elém. Nagy szemekkel nézett rám. Nem igazán értette, hogy mi a helyzet és akkor a fiúk kiléptek két oldalra én pedig elé sétáltam a szüleivel és a kis táblámmal.

-Boldog szülinapot TaeTae…-mondtam félénken és én is arrébb álltam.

Taehyung szemszöge:

Nem hittem a szememnek, amikor megláttam a szüleimet Jungkook mögött. Mit keresnek itt? Miért jöttek el? Eddig nem is érdekeltem őket! Ezek és még sok ehhez hasonló gondolat kalandozott a fejemben, majd amikor felfogtam, hogy a szüleim tényleg itt vannak úgy kezdtem el bőgni, mint egy csecsemő. Anyuék odajöttek hozzám és szorosan magukhoz öleltek, ők is sírtak, de a fiúk elcsendesedtek és hagyták, hogy újra egymásra találjunk.

-Szép volt Kook.-hallottam a suttogó NamJoon hangját és még jobban elérzékenyültem. Tehát Jungkook szervezte mindezt meg nekem, gondoltam és keresni kezdtem a maknae-t a teremben, de sehol nem találtam.

Jungkook szemszöge:

Hamar leléptem a buliról, ugyanis a Taevel folytatott veszekedésünk még mindig bennem volt és úgy gondoltam, ideje, hogy elgondolkozzak pár dolgon, így hát felmentem a tetőre levegőzni. Elgondolkoztam rajtunk. Taen és magamon és rákellett, hogy jöjjek, hogy a kapcsolatunk már nagyon rég óta nem baráti. Mindig kacérkodott velem, sosem úgy nézett rám, mint egy barátra és akkor lebuziztam. Ekkor esett csak le.

-Hisz azért fájt neki annyira, mert tényleg az, és irántam érez valamit.-Ejtettem ki halkan a szavakat. Az állam valahol a földön járt. Nem tudtam elhinni, hogy ennyire idióta voltam és akkor elkezdtem azon gondolkozni, hogy mi a helyzet velem. Én nem éreztem magam melegnek, de aztán végig gondoltam a kapcsolatunkat Taevel, hogy mindig összebújva játszottunk, hogy mennyiszer vágytam arra, hogy a karjai között legyek. Az ajándékomon, a gyűrűkön, hogy összekötöttem magam vele, hisz elfogadta és az ujján virít. Elkerekedtek a szemeim. Meleg vagyok! Jött a felismerés.

Ez volt az a nap, amikor minden megváltozott.

Taehyung szemszöge:

-Kookie! Takaríts már ki magad után! Nézz már körül, hogy hogy néz ki a szoba.-harsogtam idegesen, de Jungkook még a füle botját sem mozdította. -Jungkook!-kiáltottam rá, mire összerezzent, de csak annyit csinált, hogy felállt és kiment a szobából. Bedühödtem és utána mentem. A nappaliba telepedett le a többiekhez és istenesen felcseszte az agyamat, amikor Jiminievel flörtölni kezdett.

-Jeon Jeong Guk! Emeld fel a formás valagad és gyere ide!-kiáltottam idegesen, mire a többiek értetlenül kapták fejüket rám. Jungkook pedig szemforgatva állt fel és elém sétált.

-Mi van?-nézett rám unottan.

-Menj a szobába és ta…-mutattam idegesen az ajtóra, de nem tudtam befejezni a mondandómat.

-Óh! Az istenit fogd már be!-nézett rám idegesen, majd egy pillanat alatt leküzdötte a köztünk lévő távolságot és ajkaimra tapadt. Szemeim kikerekedtek, de végül az érzéseim nyertek és lehunytam szemeimet, majd viszonoztam csókját.

Innentől kezdve egy boldog párt alkottunk és senkinek nem volt ellenére a kapcsolatunk.